Idő őrző

Hosszasan szemléltük az elkápráztató jelenséget (Amber hamar talált magának jobb elfoglaltságot és leült a pár méterrel arrébb elterülő pázsitra). Egy-két perc múltán leülök mellé én is. Felhúzom a térdem a mellkasomhoz, szememet pedig a sűrű, égnek meredő fűszálakon gyöngyöző vízcseppeken pihentetem. Számtalan kérdés fogalmazódik meg bennem. Annyi, hogy nem győzöm szelektálni. Próbálok helyet találni, szeretném feltenni őket sorjában, de valami visszahúz.

Tépelődöm egy röpke pillanatig, majd szétnyitom az ajkaim.

 - Feltehetek egy kérdést? Vagy akár többet?

Amber rám tekint és halvány mosoly jelenik meg arca szegletében. - Nyugodtan. Úgy tűnik, egy időre helyreállt a rend.

 - Az időre gondolsz? Igen, épp ezzel kapcsolatban jutott eszembe a következő. Ha ugyebár minden valószínűséggel csak most indult meg a tudjam is mikor, általam megállított világ, akkor mit kerestél te velem a semmiben? Hogy lehettél ott a cellában, mikor neked is mozdulatlannak kellene lenned?

Vár egy kicsit, ismét a város felé néz és maga elé válaszolja: - Hát éppenséggel még nem láttál mozdulatlan embert, de valóban, mindenkit megállítasz a képességeddel. Azaz hogy majdnem mindenkit. Vannak, akik fel tudják fogni az erőd és maguk körül tartani. Én erre nem vagyok képes. Hogy veled lehetettem odabent és mindenekelőtt bejuthattam oda, az neked volt köszönhető.

Érzem, hogy lassan elvörösödöm, elszorul a torkom. Ilyen könnyen leleplezhető lennék? Talán a fejembe lát?

 - Nem ragozom tovább: tudom, hogy rám gondoltál. Mert egyeseken kívül csak az tekinthet be a mozdulatlan, kietlen, nyugodt világba, akire te, vagy más idő őrző gondol.

 - Szóval idő őrző..ezt csak most hallom először. Többen vagyunk? - tudom, hogy ez már több egy kérdésnél, de muszáj! Olyan dolgok merülnek fel, amiről eddig nem tudtam, és életemet hihetetlen módon befolyásoló dolgok.

 - Igen, többen vagytok. Többen vagytok ilyenek. Sajnálom, hogy eddig nem tudtál meg dolgokat, de szinte lehetetlen is volt a tudtodra adni ezeket az információkat. Mivel az erdőben se sokat voltál eszméletednél.

 - Még mindig nem értem, hogyan tudnám uralni a képességet! Mi az az erő, az a gondolat, amivel rá tudok hangolódni?

 - Hiszen tudat alatt az előbb is megtetted. Nézd csak meg, ismét itt járnak az emberek.

Körbenézek, s valóban, a park szélén kisebb nagyobb családok sétálnak, kertészek dolgoznak, semmit se sejtve az előbbi jelenetből. - Tudom mire gondolsz, és mit kérdeznél. A koncentrálás, amely függetlenül az akaratodtól lassított az időn, olyannyira erős volt, hogy eltüntette az élő embereket, a természet színeit, illatát, hangját, és a fényt. Minden megszűnt egy időre, ha tovább tartod lezárva, megeshetett volna, hogy mindent elnyel az általad keltett fekete lyuk.

Ez egyre ijesztőbb. Mire akar kilyukadni? Mi ez az egész?

 - Persze nem kell mindjárt valami végtelen mély képződményre gondolni. Van egy bizonyos időintervallum, amíg vissza lehet fordítani a folyamatot. Ez történt most, minden visszatért a helyére, vagy majdnem a helyére. Az itt járkáló emberek azonban mit se sejtenek ebből. Nekik ez érzékelhetetlen maradt, mintha mi se történt volna. - hirtelen elhallgat. Nyelvével megnedvesíti a száját és a szemembe nézve várakozik. Ott van tőlem egy méterre. Én viszont nem tudom, mit mondjak.

 - Hát ezt megnyugtató hallani. Sajnálom, hogy ennyi bajt okozok, de nem számítottam ilyen váratlan fordulatra az életemben. Tudod, mióta elszöktem otthonról, elvesztettem Kapcást, többször az életem múlott egy-egy lépésemen. Azt viszont még mindig nem tudom elfogadni, miért védelmezel? Miért hagysz életben?

 - Hát nem érted?! Akkor elmagyarázom. Te most ismerkedsz egy életformával, és majd azokkal az emberekkel, akik olyanok, mint mi. Te egy idő őrző vagy, és nem sok társad van. Az egyik legfontosabb képesség, a hozzánk hasonlóak és az emberek biztonságát, épségét, egész gondolkodásukat védelmezi. Azért mondom ezt, mert vannak, akik közülünk a világuralomra törnek, az emberek feletti irányításuk a cél, a gondolataikba kívánnak beférkőzni. Nem is tudni, mióta folyik a harc köztük és mi közöttünk, de számos őrző, energiarabló, mint én, felcser, lovag vesztette életét az évszázadok során. Mára igencsak megerősödött Jessie Culbert, a lázadók kegyetlen vezére. Az ő csatlósai próbálnak kijátszani téged, kihasználva gyengeségeidet. Ezért tartott fogva ez idáig az idő, ezért kell minél hamarabb uralnod természetedet. Rajtad keresztül felmérhetetlen energiához és befolyáshoz jutnak.

   Elhallgatott. Idáig megfeszített idegekkel figyeltem Amber szavait. Próbáltam következtetni, mérlegelni. Gyorsan átforgattam az imént hallottakat.

 - Ebből leszűrtem, hogy nekem itt valami feladatom van. Attól félek, felelősségteljes, világmegmentő feladat.

 - Hát igen, ezt kihagytam. De akkor rájöttél. - a válasza kicsit jókedvű. - Az idő az egyetlen  valami, amire mindenkinek a legnagyobb szüksége van, amit állandóan használunk, amit nem tudunk megvenni, amit elvehetnek tőlünk, amit nem kaphatunk vissza, amit nem vehetünk meg pénzen. Ezt irányítod te. Egy időőrzőnek nyoma veszett, egy másik szintúgy, de tudjuk, hogy a lázadók kezei között raboskodik. Edzett, az általam ismert legmerészebb és legnagyobb őrző. Ám tartani lehet attól is, hogy nem bírja sokáig.

 - Akkor, ha jól sejtem, egyedül vagyok itt, aki tehet valami fordulatot?

 - Pontosan. Persze itt vagyunk mi, többiek, akik mögötted állunk. Mások erejét meg tudom csappantani, egy időre le tudom gyengíteni. Ez nem minden esetben elég, az idő mélyére kell hatolni, ez az egyetlen járható út!