Amber

Úgy tűnik az éjszaka minimális csapadékkal is szolgált, a levelek szokásos zörgés helyett, furcsa cuppogással kísérik lépteimet. Kapcás kitartóan ballag mellettem, bár én magam sem tudom pontosan hova igyekszem, lábaim maguktól találnak rá az egyik ösvényre. A fenyves felé tartok, amit álmomban láttam. Teljesen abszurdnak tűnik a gondolat, hogy a millió tűlevélen kívül más is vár ott rám. Mégis hiszek benne, még ha semmi valószínűsége, hogy a lány ott lenne. Ilyen gondolatok között őrlődve,  lassan három órája kutyagolunk előre. A tölgyest, bükkös, majd szép lassan fenyves váltja fel. Mindig jót szórakoztam a földrajzkönyvek magyarázó ábráin, melyeken a különböző fafajtákat egy egyenes vonallal elintézték, ott a határ, onnantól másik jön. Ha az életben minden olyan egyszerű lenne, mint a könyvekben. Lábak halk dobbanása, s pulim ugatása zökkent ki gondolataim világából. Kiáltást hallok, közvetlenül a hátam mögül, majd valaki leránt a földre. Ahol az előbb a fejem volt, most egy nyílvessző fúródik a fába. Sikolyok, lövések, dörrenések kavalkádja. Az érzékeim kissé tompák, csak a szúrós tűlevelek szőnyegét látom magam előtt, hol homályosabban - hol tisztábban. Valaki, nem törődve kábulatommal, durván magával rángat. Néha sikerül tisztábban kivennem egy-egy fát, vagy az aljnövényzetben megbúvó kis virágot. Nem tudom mi lehet a baj a látásommal, de egy biztos, állapotomhoz rettenetes fejfájás és hányinger is dukál. Aztán semmire sem emlékszem.

Madárcsicsergés. Óvatosan kinyitom a szemem. Egy hálózsákban fekszem, fejemen valamiféle kötés. Óvatosan felülök, a fejem tompa fájdalommal tiltakozik az akcióm ellen, de szerencsére az eszméletemet nem vesztem. Határozott, bár álmos hang szólal meg mellettem:

- Feküdj már vissza, a végén még újra elájulsz!.. - A hang irányába kapom a fejemet, kissé túl gyorsan, ezért visszaesek a földre. A hang a tőlem nagyjából fél méterre fekvő lánytól érkezik. Egy hátizsákot használ párnának, elég hamar rádöbbenek, hogy a hálózsák az övé.

- Ki vagy te? A filmekben valószínűleg megmentetted volna az életem és most friss reggelivel sürgölődnél... - A szőkés hajzuhatag továbbra is álmosan, bár kissé csípősen válaszol:

- Legyen elég hogy megmentettem az életedet. Reggelit meg keress magadnak. Nem tudom minek nézel engem... - A fejfájás csillapodik.

- Nem fázol? Nedvesnek tűnik a kő... Legalább a nevedet megtudhatom?

- Ha megmondom a nevemet, akkor hagysz aludni? - Akaratlanul is halványan elmosolyodok.

- Talán. - A fal felé fordul.

- Amber, legyen elég, hogy Amber... - Pár perc múlva már hallom az egyenletes légzést.