Jonathan Martinez vagyok, 14 éves. Egy New York közeli kisvárosban élek édesanyámmal. Az ő elbeszélése szerint édesapám (Troy) és bátyám (Addie) egy építkezési balesetben haltak meg, de ezt én annál inkább nem hiszem. Hiába volt temetés, sírás, szemtanúk és testi bizonyíték, túl sok titokzatos esemény középponti szereplője lehettem a mai napig, hogy ebben a dologban kétségeim merüljenek fel. Mindketten közel álltak hozzám és 8 éves koromig ismerhettem is őket, de nem eléggé. Ma már sok kérdésem felhalmozódott, melyeket akkor még megfogalmazni se nagyon tudtam.
Kétszintes faházunk egy gyönyörű, sűrű erdő szélén épült, melyhez egy jókora birtok is tartozik. Szobám a padlástérben kapott helyet, aminek kerek ablakából gyönyörű kilátás nyílik mind az erdő keleti, mind a közeli szűk, sekély vizű folyóra, mely átfut a birtokunk. Lovakat és birkákat tartunk. Legjobb pajtásaim pedig két puli, Kapcás és Vatta volt. Érdekes nevek, tudom, de illett rájuk.
Bátyám és köztem jókora körkülönbség van, és ha nem is soha, de ritkán járt haza New York-i minisztériumi munkahelyről. Mondhatni a fél életét bent töltötte. Édesapám szintén minisztériumi, keresett ember volt, édesanyám pedig szakács, majd mikor összeházasodtak, a tanyasi életet választották. Vagyis én csak erről tudtam. De erről később.
Az alsó tagozatot és a 6. osztályt a városban töltöttem, de utána kivettek onnan, mondván: "Itthon megtanulod mindazt, ami a becsületes, tisztességes Martinez család jó-hírének fennmaradásához szükséges. Továbbtanulásról sosem volt szó, se nagyszülőkről, se más rokoni ágakról.
Napjaim nagy részét tanulással és a farmon való segítéssel töltöttem. Mikor betöltötte a nyolcadik életévemet, szüleim megismertették velem az egész szomszédos erdőt. Nem akarok túlozni, de szinte az összes fát és bokrot ismertem. Az összes növényt, jótékony és káros hatását, az összes állatot hangjáról és nyomáról.
Attól kezdve csak a környéket jártam hol Kapcással, hol Vattával, vagy éppen mindkettővel (persze szülői engedéllyel), és útjaim során megerősíthettem bátorságom és ítélőképességem, megismerhettem valódi önmagam, rejtett képességem.
Kétszintes faházunk egy gyönyörű, sűrű erdő szélén épült, melyhez egy jókora birtok is tartozik. Szobám a padlástérben kapott helyet, aminek kerek ablakából gyönyörű kilátás nyílik mind az erdő keleti, mind a közeli szűk, sekély vizű folyóra, mely átfut a birtokunk. Lovakat és birkákat tartunk. Legjobb pajtásaim pedig két puli, Kapcás és Vatta volt. Érdekes nevek, tudom, de illett rájuk.
Bátyám és köztem jókora körkülönbség van, és ha nem is soha, de ritkán járt haza New York-i minisztériumi munkahelyről. Mondhatni a fél életét bent töltötte. Édesapám szintén minisztériumi, keresett ember volt, édesanyám pedig szakács, majd mikor összeházasodtak, a tanyasi életet választották. Vagyis én csak erről tudtam. De erről később.
Az alsó tagozatot és a 6. osztályt a városban töltöttem, de utána kivettek onnan, mondván: "Itthon megtanulod mindazt, ami a becsületes, tisztességes Martinez család jó-hírének fennmaradásához szükséges. Továbbtanulásról sosem volt szó, se nagyszülőkről, se más rokoni ágakról.
Napjaim nagy részét tanulással és a farmon való segítéssel töltöttem. Mikor betöltötte a nyolcadik életévemet, szüleim megismertették velem az egész szomszédos erdőt. Nem akarok túlozni, de szinte az összes fát és bokrot ismertem. Az összes növényt, jótékony és káros hatását, az összes állatot hangjáról és nyomáról.
Attól kezdve csak a környéket jártam hol Kapcással, hol Vattával, vagy éppen mindkettővel (persze szülői engedéllyel), és útjaim során megerősíthettem bátorságom és ítélőképességem, megismerhettem valódi önmagam, rejtett képességem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése